TÚRA A MECSEK LEGVADREGÉNYESEBB VÖLGYEIBEN
A Mecsek egyik legszebb túraútvonala a vízben gazdag hegység leghangulatosabb völgyeiben, a vadregényes Nagy-Mély-völgyben, a mésztufalépcsőkkel tűzdelt Meleg-mányi-völgyben, a forrásokkal teli Jószerencsét-forrás-völgyében, valamint a Tapolcai-patak által kimélyített Lóri-völgyen vezet keresztül, érintve a Mecsek legnagyobb vízesését, az Ágnes-vízesést és számtalan barlangot és forrást. A geocaching szerelmeseinek kifejezetten ajánlott a túra, hiszen az útvonalon több láda is elérhető. A változatos körtúra minden évszakban csodás, a kora tavaszi medvehagyma mezők még különlegessebbé teszik az élményt, ahogy a hideg téli napokon a megfagyott vízesések és patakok is.
POI-k az útvonalon
- Mecsek Háza
- Vízmű-nyelő
- Zsidó-völgyi-barlangfolyosó
- Mánfai-kőlyuk (Kőlyuk-barlang)
- Gyula-forrás
- Cserkész (Eta)-forrás
- Vízmű-alagút
- Cirkó-forrás
- Szikla-forrás
- Mésztufa gátak
- Mésztufa-vízesés
- Tahumsec-forrás
- Mélyvölgyi-kőfülke-vizesbarlangja
- Kánya-forrás
- Mariska-forrás
- Mecsek-forrás
- Lófej-forrás
- Melegmányi-mésztufalépcső
- Melegmányi-forrás
- Ágnes-vízesés
- Jószerencsét vadászházű
- Jószerencsét-forrás
- Kálmán-forrás
- Sarlós Boldogasszony templom
- Czifra-malom
- Vadászház
- Bika-forrás
- Kőfejtő-kút
- Vágottpuszta
- Lóri kulcsoház
- Toplica-forrás
- Orfű központ
- Orfűi-tó
- Orfűi Malmok
- Forrásház
- Vízfő-forrásbarlang
- Égerláp tanösvény
- Barlangkutatók-forrása
- NOÉ Barlangászterasz
Technikai információk
Túra hossza:
- 24,39 km
Szintkülönbség:
- 707 m / 737 m
Időtartam:
- 6-7 óra
Nehézség:
- nehéz
Útvonal jellege:
- körtúra
Túra tipusa:
- gyalogtúra
letöltések
Túra jellege
Kitűnően jelzett turistautak, ösvények. Néhol közepes, meredek, kissé megerőltető emelkedők, lejtők, a Nagy-Mély-völgyben és a Lóri-völgyben többszöri átkelés a patakon gázlókon, a köveken lépdelve. Útközben számos vízvételi lehetőség forrásból, illetve kocsma, étterem, bolt is található az útvonal mentén.
A hamisítatlan erdei, középhegységi környezetben futó túra végigjárását mindenképpen túracipőben vagy a bokát is tartó túrabakancsban ajánljuk. Csapadékosabb időben jó szolgálatot tehet a gázlókon való átkelésekkor a lábbelire erősíthető vízálló kamásli is, a túrabot is jól jöhet ilyenkor, ráadásul a kaptatókon, lejtőkön történő mozgásunkat is megkönnyíti egy pár jó minőségű túrabot.
Hosszan tartó csapadékos időszakokban a szurdokvölgyekben megáradhatnak a patakok, nehéz keresztülgázolni rajtuk, ilyenkor akár gumicsizmában is érdemes elindulni, de mindenképpen ajánlott a vízhatlan túrabakancs.
A mélyebb völgyekben a GPS jel gyengébb lehet, a túra hosszára való tekintettel mobiltelefonos applikáció használata esetén powerbankra szükség lehet.
Utunk során számos forrást érintünk, melyek vizéből bátran meríthetünk, felfrissülhetünk.
PARKOLÁS, KEZDŐPONT
Körtúra réven az útvonal tetszőleges ponton elkezdhető és befejezhető. Jevasolt kiindulópont: Mecsek Háza, ahol ingyenes biztonságos parkoló, vízvételezési lehetőség, étel, ital is vásárolható.
Alternatív kezdőpontok: Orfű központ; Czifra-malom.
Orfű délkeleti szegletében fekvő, a Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet határán álló Mecsek Házától indítjuk túránkat. A Mecsek Háza, barlangturisztikai központ 2007 óta várja az extrém sport szerelemeseit, az aktív kikapcsolódást kereső családokat, baráti társaságokat és iskolás csoportokat.
Utunk első szakasza a Noé barlangásztereasz mellett induló 
jelzésen halad. A nyári főszezonban és rendezvények idején nyitva lévő büfében feltölthetjük késztleteinket.
A jelzésű út meredeken kapaszkodik felfelé, egy esős időben igen sáros erdészeti úton. Néhány 100 méter megtétele után az út meredeksége csökken, az első elágazás után kényelmes, füves erdészeti úton haladunk. 1,5 km megtétele után elérjük a régi erdészeti rakodót, fakitermelés itt ma már nem folyik. További pár száz méter után a Lóri-elágazóhoz jutunk, itt a jelzés balra kanyarodik és összefonódik a 
jelzéssel, a tőlünk északi irányba futó Lóri-völgy felé. Az aszfaltozott úton jobbra kanyarodunk, utunkat idősebb tölgyes-bükkös elegyben folytatjuk a jelzésen. kb. 100 méter megtétele után jelöletlen ösvényre kanyarodunk, mely keleti irányba vezet a 
felé. A jelöleteln ösvényen 900 métert haladunk, ekkor a jelzést elérve ismét jobbra fordulunk, hogy a megközelítőleg vízszintes úton 200 méter megtétele után elérjük a Vízmű-nyelőt.
A túra leírása
A Vízmű-nyelő egy eredetileg természetes víznyelő, melynek környezetét és bejáratát a ’70-es években betonozták, ki, hogy Orfű és Komló között egy részben természetes vízvezeték rendszert építsenek ki. A Vízmű-nyelőt a rendszer belépési pontjaként használták. Az Orfű határában található, olykor rendkívüli hozamú Vízfő-forrás nem egy kis csordogáló csap, hanem inkább egy hegyből kilépő patak, melynek vizével Komló vízellátását kívánták kiegészíteni. A forrás mellett épült, gomba alakú Forrásházból nyomták fel a vizet a Zsidó-hegy gerincére, melynek túloldalán egy mesterségesen kiépített lépcsős vízesésen át egyszerűen beengedték a kiépített Vízmű-nyelőbe. Ez a barlangkutatók vizsgálata szerint közvetlen kapcsolatban áll a légvonalban kb. másfél kilométerre lévő Kőlyuk-barlanggal, vagyis ez a víz ott kivehető és tovább szállítható. A rendszer igen rövid életű volt, üzemelése a 80-as évek végére megszűnt. Az objektumok viszont ma is láthatók, érdekes ipartörténeti emlékek. A Vízmű-nyelő korlátjával, torkával, rácsával kicsit olyan, mint az alvilág kapuja. A hivatalos adatok alapján a barlang járható szakasza csupán 17 méter hosszú és 13 méter mély.
A Vízmű-nyelő mellett megpihenünk, majd utunkat ismét jelöletlen, meredeken ereszkedő ösvényen fojtatjuk. A Mánfa körüli hegyekben valódi erdei kalandparkot fedezhetünk fel. A mészkőhegyek közé ékelődő, meredek oldalú bevágások jellegzetes képviselője a ‘V’ alakú Zsidó-völgy vadregényes környezettel, sziklás felszökésekkel és a karsztos felszínre jellemző formavilággal. A jelzést elérve, észak-nyugat felé követjük azt, végig a völgytalpon. A völgy felső szakasza jól fejlett töbrökkel tűzdelt, melyek a mélybe vezetik a csapadékot. Ez a hosszanti mélyedés a többi völgytől eltérően legtöbbször száraz, patak nélküli árok, ami még a jégkorszaki, csapadékosabb klíma maradványa. Ahogy haladunk lefelé, a völgy szűkül, a bedőlt fák uralta ösvény érintetlennek tűnik. Az árnyékos, erdővel körbevett mélyület talpán az év nagy részén látható serény gombavilág emészti a fák vég nélküli szervesanyag-utánpótlását. A száraz meder aljának görgetegei a jelentős esőzések során feléledő patakra emlékeztetnek. Haladunk lefelé, majd talpalatnyi sziklás árokban egyensúlyozva, kalandosan kanyarogva a bedőlt farönkök között. A zárt, mély völgy a páfrányfélék hazája. A sok kidőlt fa miatt nehezen járható ez a szakasz. A völgy vége előtt 200 méterrel érjük el a Zsidóvölgyi-barlangfolyosót, mely méretéből adódóan alig nevezhető barlangnak, azonban kialakulása, megjelenése karsztos jelleget mutat. A völgyoldalban álló képződményt elhagyva és a maradék 200 métert megtéve érjük el a Mánfai-kőlyukat (egyes térképeken Kőlyuk-barlang) és a Gyula-forrást, ezzel meg is érkezünk a Nagy-mély-völgybe.
A Mánfai-kőlyuk 1982 óta fokozottan védett természeti érték a Mecsekben. A Mély-völgy alsó szakaszán nyíló barlang bejáratának mérete a hegységben egyedülálló. Elsőként Hölbling Miksa említette, aki 1844-ben járt benne. Feltárását az 1900-as évek elején Ozanich Gyula vezetésével kezdték meg. Ekkor még csak egy 6 m széles, 6,5 m magas, mintegy 10 m hosszú sziklaüreg és a hozzá csatlakozó két szűk folyosó volt ismert. A triász időszaki mészkőben, tektonikus törésvonal mentén kialakult, ma már 180 m hosszban feltárt járat vizét vízgazdálkodási célra hasznosítják. A feltáró munkák, valamint a vízmű számára történő kiépítés, táróhajtás során végzett robbantási munkák eredményeként a bejárat térsége megváltozott, a főfolyosó pedig természetes jellegét teljesen elvesztette. Gazdag élővilágának kutatását 1922-ben Bokor Elemér kezdte meg, de a részletesebb vizsgálatokat Gebhardt Antal végzett 1931-ben. A leírt 159 faj közül ötöt, így a barlangi vízicsigát (Lartetia Gebhardti), a vakvíziászkát (Stenasellus hungaricus robustus) a vakbolharákot (Niphargus Molnári) továbbá két, innen ismertté vált örvényzőférget (Dendrocoelides pannonicus, Pilycelis Tóthi) barlanglakónak határozott meg. Jelenleg a denevérek 19 faja telel, vagy szaporodik a barlangban.
Forrás: Székely Kinga (2003): Magyarország fokozottan védett barlangjai.
3D-s modell a barlangról:
A Mánfai-kőlyuk egykor természetes forrásnak is otthont adott, a barlangból kilépő víz a Gyula-forrás nevet kapta, közvetlen mellette fakad a a Cserkész (Eta)-forrás. Kulacsainkat valamelyik forrásból friss karsztvízzel megtöltve tovább indulunk, a Nagy-Mély-völgyben kiépített duzzasztómű mentén déli irányba, mely a és a 
összefonódása. A követekző néhány száz méter szinten minden lépésükre tartogat érdekességeket és látnivalókat. Utunkat a mesterségesen felduzzasztott és beton mederbe terelt patak partján folytatjuk, rövid szakaszokon fahidakon kelünk át. megközelítőleg 500 méter múlva a völgy ketté nyílik, egy rövid kitérőt teszünk a jelzésen, hogy a Cirkó-forrást elhagyva, pár száz méter után elérjük és megcsodálhassuk a Mecsek legnagyobb vízesését, a 2 méter magas Ágnes-vízesést. Innen visszafordulunk és ugyan azon az úton visszasétálunk az elágazásig, ahol most balra, déli irányba fordulva folytatjuk túránkat a jelzést követve.
Az elágazást elhagyva, 300 méter megtétele után haladunk el a Sziklás-forrás mellett, melynek kilépése a patakmeder szintje felett 1 m-el magasabbra tehető. Az időszakosan nagy vízhozam miatt három kifolyócsövön folyik a víz. A kövekből összerakott támfalon fehér márványtáblára vésve látható az elnevezés és az évszám. A víz a középső triász mészkőből lép ki szélsőséges hozamokkal. Vízhozama az elmúlt évek mérései alapján állandó, de – karsztforrás jellegből adódóan – erősen ingadozó, 2-100 liter/perc értékek között mozog.
Utunkat az enyhén emelkedő völgyben folytatjuk, keresve a csendesen csordogáló patak forrását. Újabb 500 méter megtétele után látványos geológia formációk bukkanak fel, megérkezünk a Mésztufa-medencékhez és Mésztufa-gátakhoz. A mésztufa képződmények mellett tovább haladunk felfelé a jelzésen, elérjük a következő elágazást, mely a 
jelű út becsatlakozása. Egyenlőre nem térünk le rá, haladunk tovább felfelé. Elérjük a közvetlenül a turistaút mellett fakadó, felirat nélküli Tahumsec-forrást. Innen újabb érdekes karsztformák látótávolságra követik egymást, elsőként egy 1 méter magas vízesést veszünk észre. Néhány méterre a forrás után kis ösvény indul jobbra a domboldal felé, melynek végén felfedezhetjük a Mélyvölgyi-kőfülke barlangot. Az elágazás a Kánya-forrás mellett indul, mely a Mariska-forrással együtt táplálja a patakot, melyet eddig követtünk a jelzés mentén.
Kánya-forrás
A Nagy-Mély-völgy felső részén fakadó igen bővizű, három kifolyócsővel ellátott karsztforrás, melyet 1974-ben foglaltak.
A forrás neve a foglalaton márványtáblába vésve olvasható. Hozama 20-500 liter/perc érték között változik. A közelében lévő Mariska-forrással tarthat kapcsolatot oly módon, hogy mindegyikük azonos vízgyűjtőterületről táplálkozik.
A Kánya-forrás a fejlődők csoportjába, míg közeli szomszédja a lassan elhalók közé tartozik. E sajátosságnak felel meg az a tény, hogy a Kánya-forrás kifolyásának pontja valamivel alatta van a szomszédosnak, és további fejlődését a három vascsővel kiépített jellegzetes foglalása mögötti patakos barlang is biztosítja.
A középső triász időszak anizuszi mészkövéből kilépő forrás hozamai a karsztos jellegnek megfelelve nagyon szélsőségesek. A foglalástól és a források vizeinek találkozásától mintegy 50 m-re kezdődik meg a mésztufa kiválása, amely a foglalás helyétől kb. 150 m-re már nagyobb vízesést is alkot.
E helyszíntől indulva, a völgy irányát és az abban folyó patakot követve közel 400 m-es hosszúságban követhető a folyamatos mészfelhalmozódás. Ezek után a patakvíz már elveszíti mészfelhalmozó képességét. A kialakult üledékanyag jellegzetes völgyi típusú lerakódásnak tekinthető, mivel az elfolyó patakvíz az említett szakaszon olyan mészkőgátak sorozatát építette fel, melyek a patakmederben vízeséseket is létrehoznak. A kifejlődött mészkő általában lazább kötésű, és nagyobbrészt a biogén anyagok fokozatos bekérgeződéséből épült fel. Egyes helyeken, ahol a víz nem a szűkebb patakmederben folyik, a lehullott növényi részek, esetleg a kidőlt fák nagyban elősegítik a mészanyag fokozottabb kiválását.
A patak medrébe jutó levelek, ágak, fatörzsdarabok a kialakult tetarátagátakig sodródnak, és ott megakadva, majd bekérgeződve fokozatosan magasítják a gátak koronáját. Az így kialakuló gátrendszer a viszonylag gyors fejlődés mellett üregekben igen gazdaggá válik, miután a növényi részek folyamatosan kirothadnak. A forrás alatti édesvízi mészkő-előfordulás a legjelentősebb mecseki lerakódások közé sorolható.
A forráshoz közel van a Mélyvölgyi-kőfülke és forrásbarlang, a 29 méter hosszú vízszintes folyosó egy kőfülke alatt vezet, majd egy enyhe kanyarral nyugat felé fordulva egy teremszerű üregbe végződik. Itt agyagos bevonatú cseppkőképződmények láthatók. A barlangban szinte állandóan megtalálható vízmennyiség az időjárási viszonyoktól függően változik. Így magas vízállás esetén a bejárat is víz alá kerülhet a bejutást gátolva. A barlangból származó víz a Kánya-forrásban jelenik meg.
Tervezett utunk alig több mint negyedét tettük meg, de már eddig is páratlan élményekkel gazdagodtunk, a látványos geológia formációk mentén túrázva. Rövid pihenő és fotózkodás után hátat fordítunk a Kánya-forrásnak, és visszafelé indulunk jelzésen. Az alig több mint 100 méterre lévő elágazásnál áttérünk a jelzésre. Erősen emelkedő ösvényen kapaszkodunk felfelé, elhagyva a Nagy-mély-völgyet. A következő látványosság egy ikerforrás, nevezetesen a Mecsek-forrás és a Lófej-forrás, melyek egymástól néhány méterre törnek a felszínre a turistaúttól kissé mélyebben déli irányban. Tovább haladunk kelet felé, míg az út élesen jobbra nem fordul. A kanyarból szép kilátás ígérkezik a mint egy 7 emelet mélyen alattunk kialakult Meleg-mányi-vízesésre. Utunk a völgytalppal szinte párhuzamosan, enyhén lejtve ereszkedik lefelé. Megérkezünk a Meleg-mányi-völgybe. Áttérünk a 
jelzésű útra. Rögtön az elágazában, ha figyelmesen keressük felfedezhetjük a Melegmányi-forrásbarlangot rejtő töbröt. A barlang érdekessége, hogy forrásbarlangnak nevezik, de valójában egy víznyelő, egy rövidke föld alatti alagút. Az itt elnyelődő víz a nem egészen 200 méterre feltörő Anyák-kútjából bukkan újra a felszínre, hogy rövid utat megtéve látványos sziklaformációt képezzen. Megérkezünk a néhány perce fentről látott Meleg-mányi-vízeséshez. Itt padokkal és asztalokkal kiépített erdei pihenő fogad minket, a vízeséstől néhány méterre kulacsunkat friss karsztvízzel tölthetjük meg a csekélyhozamú Melegmányi-forrásból.
Meleg-mányi-vízesés
A mecseki mésztufagátak legnagyobbika, a Meleg-mányi-vízesés hatalmas torlaszként tűnik elő a völgy őserdőszerű sűrűjéből egy széles, pihenőhellyel felszerelt mélyedésben. A patak útjában köríves, gömbölyded formákra szabdalt, barna sziklabordák lefelé szélesedő lépcsője tornyosul.
Az ősöreg bükkök gyökérfonatai által keretezett sziklalépcső keletkezése összetett folyamat, mely nagyjából 15 ezer éve vette kezdetét, és napjainkban is tart. A lehulló csapadék átszivárog a talajon, közben szénsavtartalma megnő, majd a mészkő belsejébe nyelődik annak repedéshálózatán keresztül. A mélyben magába oldja a karbonátos kőzetek mészanyagát, és a felszínre lépve (a megváltozott viszonyok hatására) szénsavtartalma elillan, ennek nyomán a mész kiválik. Az így lerakódó édesvízi mészkőből igazi lépcsőkolosszus (tetaratagát) épült a Meleg-mányi-völgyben. Ez jelentős esőzések után, vagy a hótakaró elolvadását követően erőteljes vízesésként tündököl legszebb formájában. E folyamatok eredményeképpen a környező völgyekben kisebb-nagyobb gátrendszerek, sziklalépcsők alakulnak ki a patakmedrekben, mésztufa pedig a rátelepedett talaj alatt teljes völgyszakaszokat is bélelhet – akár több tíz méter vastagságban. Mivel a növényi részek elbomlanak belőle, a kőzettest üregessé, lyukacsossá válik.
A vízesés mellett fakad a Meleg-mányi-forrás, de a zuhatagot építő patak a völgyben följebb, az Anyák kútjából ered. A Mánfa és Pécs közötti karsztterület forrásai a Mecsek bonyolult felépítésének köszönhetően a hegység legnagyobb hozamú vízfakadásai: a barlangokat rejtő mészkő testébe más kőzetek pikkelyei ékelődnek, amelyek a mélyben vándorló karsztvíz útjában helyenként gátakat képeznek. A torlaszok mögött felgyűlik a víz, a források pedig e gátak túlfolyóiként működnek (pl. Gyula-, Kánya-, Vízfő-forrás stb.).
Az egyre jobban megcsappanó csapadékutánpótlás miatt igazi vízesést már csak ritkán, főleg nagyobb hóolvadások és esős időszakok lecsengésével látni a Meleg-mányi-völgyben; ilyenkor, ereje teljében, lehengerlő látványt nyújt. Ezenkívül rendszerint alig csörgedező patak nedvesíti csak a sziklalépcsőt, de méretei és szokatlan formája okán ekkor sem fog csalódást okozni.
A völgy neve egyébként az egykor a közelben létezett Melegmál faluéból származhat – a Mál, Mán, Mány szó pedig napos hegyoldalt jelentett. A vízesés meglátogatása összeköthető a Petnyák- és a Nagy-Mély-völgy felkeresésével, amelyekben szintén szép mésztufaformákat (vízesések, lépcsők, zúgók) láthatunk, és az erdőkép is hasonlóan pazar.
forrás: termeszetjaro.hu
Rövid pihenő, fényképezés és kulacstöltés után utunkat a jelzésen folytatjuk a patakocska mentén. 400 méter múlva ismét a jelzéssel találkozunk. Ha balra fordulnánk, az Ágnes-vízeséshez lukadnánk ki, de mivel a Mecsek legnagyobb vízesését túránk során már korábban megcsodáltuk, ezért most az ellenkező irányban kalandozunk el pár száz métert, hogy a páfrányok között megbúvó Barátság-forrás vizét is megízlelhessük. A forrás a völgytalptól 10-12 méter magasságban fakad, a rövidke 
jelű út köti össze a forrást ösvényünkkel. A forrás megtekintése, vízvételeéz után hátat fordítunk neki és visszacsorgunk a elágazáshoz, hogy ott jobbra, déli irányba fordulva kövessük a jelű utat. Az ösvény enyhe emelkedésbe kezd, jó 50 méter szintkülönbség legyőzése után kis platóra érünk, melynek túloldalán ösvényünk rátér egy erdei műútra. Itt ismét néhány 10 méteres kitérőt tehetünk a Jószerencsét-forrás felé. Nevét bányász foglalóitól kapta. A közelben áll a szerény Jószerencsét-vadászház, mely 2002-ben került felújításra.
A Jószerencsét-forrástól visszafordulva, a műuton néhány lépés után ismét dönthetünk: tovább haladunk az erdészeti úton, hogy 300 métert megtéve egy másik 
jelzésen a Kálmán-forrást is meglessük. Illetve dönthetünk úgy, hogy letérünk a műútról a jelzést követve, hogy lefelé ereszkedve a domboldalon elérjük a Jószerencsét-forrás-völgyét. A völgytalpon kanyargó patakot jó másfél kilométeren keresztül követve, lassan magunk mögött hagyjuk az erdőt. Tisztás szélén áll a Sarlós-Boldogasszony templom.
Sarlós Boldogasszony templom
A több száz éves ezüsthársak alatt álló templom már a középkor óta hozzátartozik a tájhoz. Egykor települése vette körül, de Mánfa a törökök pusztítása után már följebb, mai helyén éledt fel, így a templom magára maradt, benőtte a növényzet. A helyi monda szerint egy elkóborolt bika vezette a helyieket az elfeledett templomhoz, amikor is a szarva beakadt a falakat körbefonó folyondárba, és ahogy szabadulni próbált, mozgásával megkondította a harangot – az állatát kereső gulyás így lelte meg a romokat.
A felújított, de továbbra is magányosan álló templom kellemes hangulatú pihenőjével a helyiek kedvelt kirándulócélpontja; háromhajós csarnokában kiváló akusztikájának köszönhetően előszeretettel rendeznek hangversenyeket.
Évszázadokon átívelő történet
Bár építésének pontos idejéről és körülményeiről nincsenek adataink, az eredetileg itt álló templomot feltehetőleg a 12. században emelték. Ekkor egy torony nélküli, félköríves szentélyű épület lehetett, mindössze 4,2 m széles és 6,5 m hosszú alapokkal – ahogyan azt a 20. századi ásatás felfedte. Ebből a korból származik a templom déli oldalán ma is látható, a román stílusú építészetre jellemző bélletes kapu.
A 13. századi későromán korszakban az épületet kelet felé 11 méterrel meghosszabbították, új, egyenes záródású szentélyt és egy sekrestyét is építettek hozzá, és ebben az időben kapott tornyot, valamint védőfalat is. A templomot legközelebb a 15. században építették át, ekkor a toronytól északra eső részt több mint három méterrel szélesítették ki, formája ennek köszönhetően vált aszimmetrikussá. A nyugati oldalon új, gótikus stílusú bejárattal gazdagodott.
A török uralom alatt a belső díszítés elpusztult, ám az épület szerencsére átvészelte ezeket az évszázadokat. Mivel az hajdanán körülötte kiépült falu már „odébbköltözött”, nem csoda, hogy 1742-ben egy remete egymaga újította fel a templomot a közeli patakból hozott kövekből.
A 20. század harmincas éveiben kezdték el kutatni és feltárni a sok évszázados örökséget, majd az 1970-es években, a régészeti feltárást követően restaurálták a templomot.
Nyitvatartás
Egész évben szabadon látogatható, de az épület zárva van, csak kívülről tudjuk megtekinteni.
forrás: csodalatosmagyarorszag.hu
A templomot magunk mögött hagyva az országúttal párhuzamos Baranya-patak hídjáig követjük a jelzést. A híd előtt balra fordulunk, tanya jellegű épületek mellett haladunk el. A következő másfél kilométert a 
jelű, közel vízszintes úton tesszük meg, helyenként árnyékosabb, helyenként nyilt, vizenyős területen keresztül. A jelzés a Cifra-malomnál csatlakozik a jelű útra, melynek felsőbb szakát már érintettük korábban. A Cifra-malom egykoron vizimalomként üzemelt, ma már magánház. A malom közelében, közvetlenül a 66-os út szélén áll a Kőlyuki betérő, mely minden nap 10-20 óra között nyitva áll a szomjas és éhes vándoroknak kifőzde jellegű menüsorral.
A malom mellett ismét jelzést váltunk, a jelű úton indulunk északi irányba a Nagy-mély-völgy és a Mánfai-kőlyuk irányába. Utunk pár száz méter után egy halastó mellett halad el. Az előrehaladást nehezíti, hogy még szárazabb időben is a környező vizek nem a tóban gyűlnek össze, hanem a kerítés túloldalán a jelzett úton csordgolának lefelé a Baranya-patakhoz, ezzel már-már járhatatlanná téve az amúgy széles földutat.
A Bika-forrásnál nyugat felé fordulunk, innen a és a jelzés rövid szakaszon együtt halad, majd páruhazamosan egymás mellett. Ha a jelzést választjuk, akkor a völgytalp mentén a Kőfejtő-kúthoz érünk, ahonnan meredek kaptatóval jutunk vissza a Kőfejtőt felülről kerülő jelzésre. Az út innen javarészt egy végeláthatatlan emelkedőn egy keskeny gerincen halad, 200 méter szintkülönbséget kell leküzdeni, amíg el nem érünk Vágotpusztára.
Vágotpuszta néhány házból álló, apró település a Mecsekben. Gyakran látogatott turistacélpont, illetve turistaútvonalak találkozóhelye. A 403 méter tengerszint feletti magasságban található település a hegység legmagasabban fekvő települése. Közigazgatásilag Mánfához tartozik.
1790 körül az itt áthaladó út mentén uradalmi csárdát hoztak létre, amely körül később több család is letelepedett, magyarok és németek vegyesen. A kis falu a 20. században elnéptelenedett, üdülőtelepülés lett.
Az 1956-os forradalom idején a forradalomért a szovjet hadsereg bevonulása után hetekig tovább harcoló mecseki láthatatlanok egyik gyülekezőhelye volt.
Vágotpusztán elérjük a túránk háromnegyedét, és megkönnyebülésünkre innen már csak lefelé vezet az út. A község területén együtt halad a és a jelzés. A település túl végén – valójában néhány házzal távolabb, a mi irányunkból nézve szemben folytatódik a jelzés, kiegészülve az innen induló 
biciklis és a már részben bejárt jelzéssel, valamint 
jelzéssel egyetemben. Mi a település szélén az ‘Y’ elágazásban balra, nyugati irányban haladunk tovább, mely néhány tíz méteren együttesen a , a és a jelzés. A közeli elágazástól a és a jelzést követjük, enyhén lejtős úton 1 200 métert megtéve kis tisztásra érünk, itt van a Lóri kulcsoház, kopjafákkal az udvarán, illetve itt rövid kitérőt téve a jelzésen elsétálhatunk a Lóri vadászházhoz és a közvetlen mellette fakadó Lóri-forráshoz. A kulcsosháztól közösen vezető és jelzésen haladunk. A kényelmes erdészeti útról hirtelen ösvény vág be a Lóri-völgybe. Az ösvény itt majd 3 kilométeren keresztül követi a Toplica-patakot, többször keresztezve annak medrét. A mély, ‘V’ alkaú völgy egyre ellapodik északi irányból becsatlakozik a cjelzés, itt már csak néhány száz méterre vagyunk Orfű település szélétől.
A Lóri-völgyet és a Toplica-patakot magunk mögött hagyva megérkezünk Orfűre. Utunk hátralévő részét a település belterületén tesszük meg, jobbára aszfaltozott utcákban. A Béke utcán lefelés sétálva meglelhetjük a Toplica-forrást, azonban ennek vize nem iható. Orfű központjába érve számos vendéglátóhely és bolt található. A Széchenyi téren elhaladunk az Önkormányzat és az Iskola épületei között, innentől utunk az Ady Endre utcában folytatódik szép nyaralók között. Innentől közlekedjünk figyelmesen, mert az út innentől nem csak az eddig követett és jelzés, hanem a Mecseki kerékpárút nyomvonala is. A nyaralókat elhagyva az Orfűi-tó partján sétálunk tovább, a tónal ezen oldala a horgászok kedvelt helye. Az aszfaltozott út tovább halad előre a tó után is, betérve a Malom Múzeum épületei közé. Itt világbajnok péksüteményeket vásárolhatunk, ha időben érkezünk, ugyanis a maradék, vagy megmaradt szavak itt nem ismertek, a legtöbb termék azon melegében elfogy a pultokról.
Átjutva a malomokon az égerlápban kanyargó Vízfő-tanösvényen haladunk a Vízfő-forrás és a mögötte megbújó forrásbarlang felé. A kiépített, mégis természetes, télen világos, tavasszal virágos, medvehagymás, nyáron buja zöld és vadregényes, ősszel pedig mesebeli színekben pompázó tanösvény egyetlen hibája, hogy túl rövid. Több mint 20 kilométerrel a hátunk mögött is kedvünk lenne még hosszan sétálni a jól kiépített, stabil deszkákon. A Vízfő-barlang és az Orfűi Malmok között elterülő mélyedést, mely felett a tanösvény kiépült, az Orfű-patak töltötte fel hordalékával. A csapadékos, hóolvadásos időszakokban a medréből kilépő kis patak olyan mély termőrétegű, tőzeges, vízzel jól átjárt, helyenként pangóvizes területet hozott létre, amely kedvezett az itt látható égeres láperdő kialakulásának. A főfafajként jelen lévő mézgás éger mellett szálanként előfordul a fehér fűz, cserjeszinten a közönséges mogyoró, gyepszinten pedig a különböző sásfajok.
A tanösvény végén, az Orfűi-patakról leágazó malomárok mellett megnyílik az erdő, a beáramló nagyobb mennyiségű fény hatására a növényzet is dúsabb. A patakon keresztül egy hídon át vezet az út tovább, de előbb ne arra menjünk, mert tovább egyenesen még valami csodás látnivaló vár ránk. Szinte a kijáratnál már megpillantunk egy különleges építményt a fák között és a tanösvény végétől kis sétával a patak táplálójához, a Vízfő-forráshoz, a Mecsek legnagyobb vízhozamú forrásbarlangjához jutunk.
A Vízfő-barlang mellett elhelyezkedő ipari műemlék (gomba vagy forrásház) korábban megtekinthető volt túravezetővel előzetes bejelentkezéssel, azonba sajnos jelenlegi kezelője, ezt nem teszi lehetővé. A már nem működő forrásház torányában barlangász pihenő, a földszinten egykor kapcsolóterem, szociális helysiég lés vizesblokk volt kiépítve, a tárlat bezárásáig barlangos kiállítás kapott itt helyet. Az épület összeköttetésben áll egy föld alatti teremmel a Vízfő-barlanggal, itt kaptak helyett a szivattyúk és generátorok, mely a túra elején megismert Vízmű-nyelő felé nyomták a vizet komló vízellátásának biztosítására.
A Mecsek legnagyobb hozamú forrása a Nyugat-Mecsek karsztvizét csapolja meg. A karsztforrásokra általánosan jellemző a vízhozam szélsőséges ingadozása, ami a Vízfő-forrásnál is megfigyelhető. A vízjárása a csapadék függvényében rendkívül változó, évente sok millió köbméter vizet ad, nagyobb áradások során a vízhozam elérheti a napi 100 ezer köbmétert.
Hidrológiai jelentősége alapján 1982 óta fokozottan védett természeti érték a Mecsekben. Az Orfűi-völgy keleti felén, sziklafal tövében nyílik robbantással kialakított mesterséges bejárata. Természetes bejárata közvetlenül előbbi mellett, szifontó aljából érhető el. A forrásbarlang a hegység legbővizűbb, aktív karsztforrásának, a Vízfőnek a felszín alatti járatrendszere, melyet a múlt század derekán vízkivételi célból jelentős mértékben átalakítottak. A triász időszaki mészkőben kialakult járatrendszer végpontján a továbbjutást 20 m mélységet meghaladó szifon zárja el, ahol több ízben is sikertelen merülést hajtottak végre. Első írásos említése 1905-ből származik, de a feltárása csak 1952-ben kezdődött meg Kessler Hubert irányításával. A kutatók a cseppköves hasadék végpontjáig 1960-ban jutottak el. A bejárati forrásszifon megkerülése érdekében 1959-ben 6 m hosszú tárót létesítettek. A patak vizét 1972-től vízgazdálkodási célra hasznosították. Napjainkban a barlangból történő vízkivétel már nem üzemel.
forrás: Székely K. (2003): Magyarország fokozottan védett barlangjai. Mezőgazda Kiadó
A Vízfő-barlang a Szegedi Karszt- és Baralngkutató Egyesület és a Mecsek Háza Egyesület rendezvényein korlátozott létszámmal látogatható. A következő nyitott időpontért érdemes honlapunkat figyelni, illetve feliratkozni hírlevelünkre, melyben többek között erről is értesülhetsz.
A forrásháztól visszafordulunk, és vissza sétálunk a tanösvény végéhez. Innen a következő híd irányba tovább menve már látszik is a Mecsek Háza. Ha nem az épületet vesszük célba, hanem egyenes, a jobb oldalon csörgedező kis eret követjük, néhány tíz méter múlva egy hatalmas fűzfa tövében megleljük a Baralngkutatók-forrását. Innen már tényleg csak pár lépés és vissza is értük autóinkhoz. Indulás előtt üljünk be a Noé Baralngászteraszhoz egy fröccsre, sörre vagy limonádéra és gyönyörködjünk a panorámában. Megérdemeljük a pihenést!
